Jogi megközelítés
A jobb megértés érdekében először szükséges néhány fogalmat tisztázni. A jog nem ismeri az önvédelem fogalmát, helyette a jogos védelem kifejezéssel találkozhatunk. 2011-ig az Alkotmányban nem volt olyan paragrafus, mely az állampolgárokat feljogosította volna arra, hogy megvédjék önmagukat egy esetleges fizikai bántalmazástól, ezt teljes egészében a végrehajtó hatalomra (rendőrség, katonaság, határőrség stb.) bízta. Ma már ez egy kicsit furcsának tűnhet. Az új Alaptörvény – az Alkotmány utódja – már külön részben, az V. cikkben foglalkozik a témával, és egyértelműen kinyilvánítja a jogos védelemre való jogot 2011 április 25-től. Ez a jog nem csak arra ruház fel bennünket, hogy saját magunkat megvédjük, hanem arra is, hogy másokkal tegyük ugyanezt.
A 2012. évi C. törvény az új BTK 2013 július 1-től hatályos, mely leginkább meghatározza a jogszerű védekezés módját. A 22 paragrafus alapján két nagyon fontos kitételnek kell megfelelni: a támadásnak jogtalannak, illetve a fenyegetésnek közvetlennek kell lennie. De mit is jelent ez? Amikor egy állampolgárt támadás ér, az történhet a rendőrség által is, természetesen jogilag szigorúan meghatározott keretek között. Például, ha egy rendőri intézkedés – mondjuk elfogás – során fizikai erőszakra kerül sor, akkor a hivatásos állomány tagjainak előre jelezniük kell, hogy amit tesznek a törvény nevében eljárva teszik. Ezt hívjuk jogos, vagy jogszerű támadásnak, ám amikor egy rosszfiú támad meg bennünket, az bizony jogtalan támadás. Emellett utólag azt is vizsgálni fogják, hogy valóban veszélyben voltunk-e, vagyis a támadó nem csak üres fenyegetést alkalmazott, hanem valóban lehetősége lett volna kárt tenni bennünk. Ennek feltétele, hogy fizikailag elérhető távolságon belül helyezkedik el, így a veszély közvetlenül áll fenn.
Már nem elvárás az úgynevezett “kitérés”, vagyis a jog nem fog felelősségre vonni bennünket, ha nem tértünk ki azonnal a támadás elől, ugyanez vonatkozik az “arányosság” elvére is. Az arányosság régebben sem volt benne az ide vonatkozó törvénybe, de a bírói gyakorlat mégis számonkérte, hogy a védekezés legyen arányban a támadás mértékével. Az új BTK szerint a támadó felelőssége, hogy megsérül e a támadás során, nem a védekezőé.
Ha már a védekezésünk jogszerű, akkor ne feledkezzünk meg arról, hogy ez az állapot csak addig áll fenn, ameddig a jogtalan támadás is fennáll. Abban a pillanatban, amikor a jogtalan támadás leállt, már nincs jogunk tovább fizikai erőszakot alkalmazni, mert egy jogi szakszóval “túllépés” következik be, vagyis túlléptük a törvény által biztosított erőszak alkalmazhatóságát. Ezt igen nehéz betartani, mert az ember egy súlyos helyzetben nehezen őrzi meg hidegvérét, nem biztos, hogy időben le tud állni, illetve az sem biztos, hogy csak akkor fog ütni, amikor a törvény szerint ezt megtehetné. A bíróság mindezt utólag mérlegelni fogja és jó esetben ijedtségnek, vagy menthető felindultságnak fogja betudni az ilyen túlkapást.
Az ítélet meghozatalában a bíró teljesen szabad kezet kap, így igen sok múlik, az ő meglátásán. A pártatlan szemtanúk döntően fogják befolyásolni a folyamatot, így ha megtámadtak bennünket, akkor soha ne felejtsünk el a szemtanúktól elérhetőséget kérni, hogy később ők igazolni tudják tetteink jogosságát. Sokszor felmerül annak kérdése, hogy aki küzdősporttal, harcművészettel foglalkozik, ugyanolyan elbírálás alá esik-e, mint aki nem gyakorol ilyesmit. A törvény nem tesz említést erről, tehát a törvény előtt a fekete öves mester ugyanúgy áll, mint bárki más, ám a bíró mégis figyelembe veheti e körülményt, ez kizárólag rajta múlik. Az írott jog a hivatásosok (rendőrök, katonák stb.) esetében tesz különbséget és vár el sokkal jogszerűbb magatartást, mint az egyszerű állampolgár esetében.
Ha megtörténik a legrosszabb és valaki megsérül, akkor nekünk kötelességünk a saját lehetőségeinkhez mérten segíteni neki, még akkor is, ha ez a személy a támadó. Hívjunk azonnal mentőt, rendőrt, orvost, alkalmazzuk azt, amit biztosan tudunk az elsősegélyről. További jó tanács, hogy bármi is történt, próbáljunk meg mielőbb jegyzetet készíteni saját magunknak az esetről, mert az akut stressz hatására később törlődhetnek dolgok, illetve, ha néhány nap múlva újra próbáljuk felidézni az eseményeket, lehet, hogy még új dolgok jutnak eszünkbe. Írjuk fel a helyet, időpontot, támadó(k) számát, mit tettek ők, mit tettünk mi, használt e valaki valamilyen eszközt, voltak e szemtanúk, történt e sérülés, mi történt közvetlenül az eset után és így tovább.
Mindezek mellett ne feledjük el a legfontosabbat: a futás igazából egyáltalán nem szégyen, ha megtehetjük, azonnal fussunk el!